Videóterápia – Videojátékok

Siker

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon mit is jelent az, hogy „siker”, és min múlik az, hogy valaki sikeres legyen. Nos, arra jutottam, hogy a siker valami olyasmit jelent, hogy elértél valamit ami alapján megnőtt az „értéked”. Ám az, hogy milyen minőségű az amit elértél, az már egy kicsit bonyolultabb kérdés… Hiszen kiértékelés kérdése (szubjektív). Ugye valakinek az a fontos, hogy hűséges legyen, valakinek meg az, hogy minél több nőt tudjon ágyba vinni, azaz a „siker” csak egy absztrakt fogalom ami mögé a tartalmat az vetíti aki kiértékeli a helyzetet. Induljunk ki tehát abból, hogy „elérni valami olyat amitől megnő valakinek az értéke”, megnő az értéke ugye ebben az esetben azt jelenti, hogy vagy új képességekre tesz szert, vagy megbecsültebbé válik, vagy mindkettő. Ez alapján úgy gondolom a sikernek alapvetően két oldala van: az egyik az, hogy az egyén képes legyen egyénileg többé válni, jó esetben elérni a céljait, ez a perszonális azaz személyes siker. A másik pedig, hogy az egyén mások szemében többé váljon, azaz elérjen egy bizonyos szintű presztizst, a többiek elismerését, ez az interperszonális azaz a közösségi/kapcsolati siker. Ugye, ha megnézzük a két típusú siker egyszerre hat egymásra, ám alapjaiban mégis különbözik. A személyes siker sokkal inkabb a befektetett optimális mértékű energiára és a hatékony gondolkodásra azaz az eszközkészlet bővülésre és annak alkalmazására épül. Még a közösségi siker, sokkal inkább látszat és politikai alapú, azaz itt nem a befektett energia és gondolkodás hatékonysága a mérvadó, hanem az, hogy a többiek szemében, hogyan jelensz meg, milyen képet vetítesz magadról. Persze, a két siker bár nem feltétlenül oka egymásnak, jó részben azért korrelálnak egymással. Azaz, attól még, hogy nagyon jól megtanultál egy csomó mindent, és, hogy nagyon jól és hatékonyan tudod ezeket alkalmazni, még nem biztos, hogy kivívod mások megbecsülését. Gondoljunk itt például egy „kockára”, aki bár lehet nagyon okos, szociálisan könnyen lehet alulfejlett (IQ). Vagy gondoljunk egy empatikus és szociálisan aktív valakire, aki bár lehet nagyon kedvelt, gondolkodásában és ismereteiben még bőven lehet „korlátozott” (EQ).

Tehát felmerül a kérdés: Mitől lesz valaki igazán sikeres?

Nyílván, a két típusú siker, a perszonális és az interperszonális siker találkozásánál. Azaz akkor, amikor már valaki elsajátította a megfelelő eszközkészletet ahhoz, hogy valamennyire tisztán tudjon gondolkodni, és hajlandó energiát is áldozni abba/törekedni rá, hogy így is tegyen. Plusz, amikor már valaki rendelkezik másoktól származó kellő támogatottsággal, és/vagy képes másokat meggyőzni a különlegességéről, azaz képes felnagyítani és minőségi termékként „eladni” önmagát vagy azt, amin keresztül képviseli önmagát, és törekszik is rá, hogy így tegyen (pl.: vezető a cégét/embereit/termékét, vagy tudós a könyvét/tudományterületét/iskoláját). Azaz egyszerűen fogalmazva az tud igazán sikeres lenni, aki rendelkezik az eszközkészlettel/képességekkel (tudással), megnyerő és bizalomgerjesztő tud lenni mások szemében (szociális), és energiát is fektet abba, hogy fejlődjön mind perszonális mind interperszonális szinten (törekvés).

Jó, de akkor pontosan, mit kell csinálni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen?

Erre nyílván nincs tökéletes recept, és a stratégia hatékonysága nagyban függ az egyéni háttértől és a kultúrától, amiben érvényesülni szeretnénk. Ám, néhány általános szabályszerűség, mechanizmus ismerete sokat segíthet.

Mivel ez csak egy cikk, és a téma nagyon kiterjedt, megpróbálom leegyszerűsíteni az általam ismert trükköket, és röviden összefoglalni mit is tanultam az évek során.

Hálózatok

- Fel kell fogni, hogy emberek vagyunk, és életünket hálózatokban éljük, mind a tudásunkat és mind a személyiségünket, legnagyobb részt mások hatása révén alakítottuk ki. Bár elvonulhatunk a többiektől, minden kulturális termék valaki mástól származik, azaz amikor magányosan „fogyasztunk” valamit, akkor közvetetten valaki más így is-úgyis hat ránk. Azaz érdemes megbékélni másokkal, mert ha folyamatosan azon stresszelünk, hogy nem akarunk másra hasonlítani, mert „egyéniségek” vagyunk, akkor az emberi létünkkel megyünk szembe, és csak ártunk magunknak. Helyette inkább tanuljuk meg felismerni magunkat másokban, még ha ez elsőre furcsának hangzik is.

- A kreativitás nem abból ered, hogy valami eddig még nem létezőt találunk ki a semmiből, hanem abból, hogy képesek vagyunk összerakni valami egyedit a már létező dolgokból. Azaz felismerjük a már létező mintákat, megértjük őket, és felhasználjuk őket valami valamilyen célra, esetleg kombináljuk őket más tudással, hogy valami megoldást találjunk, vagy valami egyedit hozzunk létre.

- A fejlődés elsősorban közösségi szinten válik értékké, azaz a megszerzett hasznos tudást nem érdemes magunkban rejtegetni, ez nem személyes titok, amit őrizni kell, hanem olyan információ amivel jobbá lehet tenni nem csak a saját, de a közösség életét is, és közvetetten ezáltal a saját környezetünket.

- Engedjük a különféle stratégiák együttes érvényesülését, hiszen nem mindenki ugyanaz, és többféle megoldás együttes engedélyezése a közösségre nézve hatékonyabb.

Érzelmek

- A pozitív érzelmek kitágítják a figyelmünket, befogadóbbá tesznek, és segítenek összekapcsolni olyan információkat a fejünkben, amik gondolati struktúrák alapján viszonylag messze helyezkedni el egymástól. Növelik a kreativitást.

- A negatív érzelmek beszűkítik a figyelmet, és összezavarnak. Kevesebb információhoz férünk hozzá az agyunkban. Azonban analitikusabbá is tesznek, bár csak szűk keresztmetszetben tudunk gondolkodni, a felhasznált információt alaposabban átvizsgáljuk, kritikusabbak vagyunk vele szemben.

- Az éppen aktuális érzelmi állapotunknak megfelelő információt könnyebben elfogadjuk, mint a vele nem egyezőt. Azaz ha pozitív érzelmi állapotban vagyunk, akkor visszaigazoljuk a pozitív bejövő információkat, kicsit pozitív irányba dőlünk, még akkor is, ha az az információ nem teljesen hiteles. Ha pedig negatív érzelmi állapotban vagyunk, akkor felnagyítjuk a negatív dolgokat, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk nekik, és sokszor túldramatizáljuk még a jelentéktelen dolgokat is.

- A félelem meggátol a cselekvésben, nehezebben merünk lépni, és jobban ragaszkodunk a már meglévő dolgainkhoz. Politikában a kormányzó párt választások előtt közvetlenül farkast kiállt, és hangsúlyozza a rivális pártok negatív oldalát. Ezzel biztosítja be magát, hiszen ha félnek az emberek, nem mernek váltani.

- Az ijesztgetés vagy inkább „uszítás” azonban cselekvésre is sarkalhat, ha kihívásnak vesszük. A politikában az ellenzék azért ijesztget a kormányzó párttal, hogy felháborodást váltson ki, ami ugye cselekvésre sarkall. Veszélyes is lehet, hiszen túlzottan erőszakossá teheti a versenyszellemben izzó egyéneket. (gondoljunk csak az Öszödi beszéd után történtekre, és a rá következő választásra)

- A biztonság érzete segíti a felfedező attitűdöt. Azaz ha biztonságban érezzük magunkat, könnyebben merünk új dolgokat kipróbálni, kísérletezgetni.

Szokások

- A szokásaink irányítják életünket, általuk vagyunk azok akik. Ők tesznek hatékonnyá, általuk leszünk függők, miattuk vagyunk kiszámíthatóak.

- A szokások a folyamatos ismétlés révén válnak automatikussá. Miután pedig automatikussá váltak utána szinte észre sem vesszük, úgy segítik, vagy időnként gátolják életünket.

- A szokások a legfontosabbak, aki tudatosan képes átformálni a szokásait valami cél érdekében, az rendelkezik a legnagyobb kontrollal a saját élete felett.

- A szokásokon nehéz változtatni, elhivatottság kell hozzá, és gyakorlás.

- A legkönnyebben nem megszüntetni tudjuk őket, hanem behelyettesíteni, valami másik szokással.

Hatékonyság

- Az előfeszítés irányvonalat ad a gondolkodásunknak és cselekvésünknek, azáltal, hogy kitesz minket egy olyan hatásnak, ami egy bizonyos irányba befolyásol. Azaz ha például az égboltról beszélgettünk az egyik barátunkkal, akkor könnyedebben tudunk a témához közeli struktúrákban gondolkodni: Például: repülés, madarak, időjárás.

- Minél szerteágazóbb a tudásunk annál könnyebben vesszük észre a hasonlóságokat egymástól drasztikusan különböző területekről, segíti a szimbolikus és allegórikus gondolkodást, segít metaforákat és hasonlatokat találni.

- A Csíkszentmihályi-féle flow állapotát legkönnyebben semleges (se nem pozitív se nem negatív) érzelmi állapotban érjük el, mikor képesek vagyunk koncentrálni, és enyhe izgalmi állapotban vagyunk.

- Meditáció és Mindfulness. Tanuljuk meg koncentrálni a figyelmünket, tanuljunk meg elengedni, és előítélet nélkül figyeljük meg saját gondolatainkat, hiszen azok csak gondolatok, nem tények!

Gyarapodás

- Alap mechanizmus, hogy a siker bevonzza az embereket, még a bukás/vesztés távol tartja őket. Rengeteg kutatás volt arról, hogy a rajongók a kedvenc csapatuk nyerése után a szóhasználatukban is azonosultak a csapatukkal: „nyertünk” (in-group). Még vesztés esetén távolodtak tőlük: „vesztettek” (out-group). Plusz, rengeteg adat van arról személyes megkérdezések alapján, hogy a politikában nyertes pártokra szavazók száma valami csoda folytán „megnő” közvetlenül a választás után, a vesztes pártokra szavazóké pedig valami csoda folytán „lecsökken”. Azaz az emberek képesek változtatni a hozzáállásukon, pusztán az alapján, hogy szeretnek azonosulni a nyertesekkel, és távol maradni a vesztesektől…

- A bizalom bizalmat szül. Steven Pinker a zseniális „Better Angels of Our Nature” című munkájában, hihetetlen precizitással elemezte végig, az emberi kultúra változását, és arra jutott, hogy az ember alapjában véve se nem jó, se nem rossz, és, hogy minden adat azt mutatja, hogy a világ mára sokkal élhetőbb hely lett, mint az valaha volt. Ez pedig alapvetően két mechanizmus miatt: a kereskedelem (megnyitotta az egymástól elzárt törzseket), és a demokrácia (egyenlővé tette az embereket). Azaz a másokba vetett bizalom, a többiekkel való sorsvállalás, befogadóbbá teszi az egyént, és beindítja a közös fejlődésre való hajlamot.

A témának még rengeteg egyéb vonulata is van, azonban ennek kivesézése nem egy cikk, hanem sokkal inkább egy vastag könyv terjedelmét kívánja. Így, most egyelőre be is fejezném, talán összességében a lényeget sikerült valamennyire megragadnom. A személyes hatékonyság területéről nagyon javaslom a Brian Johnson féle Philosopher’s Notes videók megtekintését youtube-on, szerintem rengeteg energiát fektetett a téma több oldalról való megközelítésébe. A közösségi azaz kapcsolati oldalról pedig mindenképpen javaslom a hálózatkutatás témakörét, elsősorban Barabási Albert-László és Sandy Pentland munkásságának felkutatását.

Figyelem és koncentráció

Felmérések szerint, az emberi intelligencia (IQ) és a siker bizony elég rendesen összefügg egymással. Azaz a sikeres emberek nagyja, nem csak, hogy sikeres, hanem egyben „okos” is.

Na, most, ez egy elég egyértelmű dolognak tűnik. Hiszen (bár mindig vannak kivételek!), ahhoz, hogy az ember sikeres legyen, jó döntéseket kell hozni. A jó döntésekhez, pedig ugye jól kell tudni dönteni… őőő… őőő… ehhez meg „okosnak” kell lenni… Ugye?

Hogyne, ha „okos” vagy, minden meg van oldva! Az ész ugyanis ilyen veled született valami, ami így alapvetően van, és általában mindig mindent megold! – hangzik el sokszor (ha nem is ennyire kifordítva)…

Az intelligencia manapság túl van értékelve! Sőt, nem csak, hogy túl van értékelve, de még csak nincs is normálisan meghatározva. Nyelvi intelligencia? Vizuális-térbeli intelligencia? Logikai-matematikai intelligencia? Mozgási (kinezikus) intelligencia? Zenei intelligencia? Interperszonális/érzelmi intelligencia? Metakognitív intelligencia? MILYEN INTELLIGENCIA?

Amennyi teszt, annyiféle eredmény!

Valahogy kialakult az a nézet, hogy IQ pontszámod egyet jelent azzal, hogy milyen „okos” vagy. Emberek milliónyi kategorizálják be magukat, és másokat, pusztán az alapján, hogy egy béna teszten magas pontszámot, vagy alacsonyt értek-e el.

Természetesen, értelmi sérülteknél ez nyílván jelenthet valamit. Ám, a nagytöbbség esetében ennek bizony az égvilágon semmi értelme!

Nagy IQ-t akarsz?! – Játssz marha sokat videojátékokkal, menj el művészkedni, matekozz, táncolj, és fejleszd a társas kapcsolataidat!

Persze, attól függ, milyen tesztet töltesz ki! Hidd el, ha az előbb említettek közül valamelyiket is egy kicsit szenvedélyesebben csinálod: „okos” leszel! Vagy legalábbis nagy lesz az IQ-d…

Akkor mégis mi kell a sikerhez, ha nem IQ? És miért nagy a sikeres emberek IQ-ja?

Jó pár évvel ezelőtt végeztek egy egészen érdekes kísérletet. 3-5 év közötti gyerekeket (egyenként) betettek egy szobába, ahol tettek nekik egy ajánlatot:

Itt van egy sütemény. Ha akarod, ezt most rögtön megeheted, vagy ha hajlandó vagy várni egy keveset, hozok neked még egy süteményt, és akkor már két süteményed is lehet.

Azaz a kísérletet végző kutató azt az ajánlatot tette a gyerekeknek, hogy vagy azonnal kapnak egy sütit, vagy pedig várnak, és akkor két sütit is kaphatnak.

Ezt az ajánlatot szinte mindegyik gyerek el is fogadta, mondva, hogy kettő süteményt szeretnének, és ezért hajlandóak még egy kicsit várni is.

Ezek után a kutató kiment a szobából, ott hagyva a gyereket egy széken ülve, szemben egy asztallal, amin az előzőleg felajánlott 1 darab sütemény hevert. A kutató persze nem ment messze, hiszen csak a másik szobába ment, amit mindössze egy nagy átlátható tükör választott el attól a szobától, amiben a gyerek tartózkodott.

A kísérlet nem titkoltan arra irányult, hogy megnézzék, vajon a gyerekek mit tesznek, és hányan képesek kivárni azt a „kis” időt, ami ahhoz szükséges, hogy megkapják a másik süteményt is.

Az eredmények végül egészen egyértelműek lettek. A gyerekek többsége, nem, hogy képtelen volt kivárni azt a keveset, ami a másik sütemény megkaparintásához kellett. Hanem néhány kivételtől eltekintve mindössze (átlagosan) 30 másodperc múlva odamentek az asztalhoz és jól bekajálták azt az egyetlen darab süteményt, ami ott hevert.

Vajon miben különböztek azok a többségtől, akik képesek voltak ellenállni a „sütemény kísértésének”?

„Okosabbak” voltak?! Netán kitartóbbak?!

Nem!

A gyerekek, akik képesek voltak kivárni azt a keveset, és nem engedtek annak az egy sütemény csábításának. Sem okosabbak nem voltak, sem kitartóbbak!

Mindössze annyiban különböztek a többiektől, hogy egy trükköt alkalmaztak, ami megkímélte őket attól, hogy az előttük lévő süteményre koncentráljanak. Volt, aki elfordult, volt, aki becsukta a szemét, és volt, aki elkezdett énekelni. A lényeg, hogy a gyerekek mindegyike, aki ellentudott állni a kísértésnek, azért állt ellen, mert elterelte a figyelmét a süteményről!

A kísérlet után harminc évvel a kutatók felkeresték a kísérletben részt vett gyerekeket, és megnézték mire jutottak az életben.

Kiderült, hogy azok a gyerekek, akik már akkor képesek voltak a figyelmüket elterelni. A későbbiek során is sikeresebbek voltak. A többséghez képest sokkal több művész, tanár, politikus, de még akadémikus is volt köztük. Pedig, eredetileg sem „okosabbak”, sem pedig kitartóbbak nem voltak, mint a nagy többség!

Az emberi létnek megvannak a korlátai. Bár van, aki magasabbnak születik, van aki „jobbképűbb” ;) (no homo*), és van, akinek egyszerűen csak hosszabbak a lábai. Az emberi teljesítőképesség bizonyos korlátok között mozog. Születhetünk akármilyen „képességekkel”, a fejlődésre mindig is alkalmasak leszünk. (még a szociálbiológus/evolucionista Richard Dawkins is azt mondta: a gének bár kihatással vannak személyiségünkre/képességeinkre, a mémek azaz a legkisebb elem/ötlet/foszlány ami a külső világból érkezik és megragad fejünkben, képes “felülírni” génjeinket, és akár drasztikus változásokat is kieszközölhet)

Az emberi agy, és gondolkodás, pedig szerencsére közel sem annyira behatárolt, mint amennyire a fizikai adottságaink. Ha képesek vagyunk felismerni az emberi mivoltunkból fakadó „korlátainkat”, tervezéssel, és trükkök alkalmazásával akár lehetetlennek tűnő feladatok végrehajtására is képesek lehetünk. Azaz az IQ nem fontos! Ahogy fejlődik az ember, úgy növekszik az is.

Ne aggódjunk, azon mennyire nem vagyunk „okosak”, helyette csináljuk azt, amit szeretnénk, és ne engedjük, hogy a külső zavaró tényezők ebben meggátoljanak! Ha pedig már „okosak” vagyunk, ne higgyük azt, hogy bármire is képesek vagyunk, hiszen kellő elhatározás, és koncentráció nélkül az égvilágon semmire nem megyünk vele.

Könyvajánló: John Brockman – This Will Make You Smarter: New Scientific Concepts to Improve Your Thinking

* ez egy szlengben használt kifejezés. Jelentése: nem homoszexuális indíttatásból tett kijelentés. Fontos megjegyezni, hogy ennek semmiféleképpen nincs negatív fennhangja!

Intuíció és kiszámíthatóság

Van egy olyan mondás, hogy „varázslat” nem létezik. Hiszen, minden ami „varázslatnak” tűnik, nem más, mint egy jelenlegi tudásunk által megmagyarázhatatlan összefüggés.

Azaz azért mert valamit nem tudunk megmagyarázni, még nem lesz automatikusan „természetfeletti”, netán „Isteni” természetű. Ha elmennénk egy kulturálisan elszigetelt törzset tanulmányozni, valószínű pusztán a telefonunk által behozott technológia azt a hitet gerjesztené a törzs tagjai között, hogy mi valami különleges lények vagyunk, netán természetfeletti hatalommal bíró varázslók.

De honnan is származnak a tévhitek? Mit mondanak a különböző „jósok” és „tisztánlátók”?

Nos, a „mágusokban”, „varázslókban”, a „jósokban” és „tisztánlátókban” van egy közös tulajdonság, amit interpretációtól függetlenül leginkább megérzésként szoktak említeni. De mi is ez a megérzés?

Ez a megérzés nem más, mint az intuíció. Azaz annak a képessége, hogy megérezzünk dolgokat, előre lássunk eseményeket.

Ez egy valós képesség, vagy csak egy annak tűnő tévképzet?

Bármennyire is hihetetlen, az intuíció „rossz hírneve” teljesen alaptalan, és mindössze a szélsőségesen evolúciós nézeteket vallóknak, és kontároknak köszönhető (varázslók, jósok stb.). Ugyanis ez egy létező képesség, ami nem egy misztikus harmadik szem, és nem is egy biológiailag fejlettebb szuperember sajátossága (nem összekeverendő az agy, és a gondolkodás a genetikából fakadó fizikai előnyökkel! pl.: élsportolók). Ez a képesség mindannyiunkban megvan. Sőt, még korlátozottabb szinten néhány állatfajban is.

Ez a képesség az előző cikkben említett „1. rendszer” sajátossága, azaz a többször tapasztalt események/mintázatok erőfeszítés nélküli felismerésének képessége (ami sokszor tudatalatti, affektív szinten funkcionál). Amit a kontárok is birtokolnak, ami náluk többnyire az emberek megtévesztésében szerzett tapasztalatok révén fejlődött ki, és sokszor saját maguk számára is megtévesztő módon, túlmisztifikálódott.

Hogyan működik?

Az előbb említett mechanizmuson túl, fontos róla megemlíteni, hogy terület specifikus, és nem csak, hogy terület specifikus, de még azon belül is rész területekre irányított. Azaz ha valaki mondjuk sokat tanul geometriát, gyakorlástól függően kifejlődhet egy egészen jó vizualitása. De ha keveset foglalkozik számokkal, nehezére eshet a matematika művelése.

Megbízható?

Többségében igen, hiszen többször látott mintázatok révén fejlődik ki. Azonban könnyen megvezethető, hiszen megtévesztő információkkal, igaznak tűnő ám becsapásra irányuló cselekedetekkel, a pozitív oldala negatívba fordul át. Ilyen esetben pedig az életünk irányítását segítő automatikus reakcióink ellenünk fordulnak, és olyan értelmezésekhez vezetnek, amik tévesek, és kihasználásunkra irányulnak. Azaz bár nagyon fontos, és elengedhetetlen képesség ez, tudnunk kell róla, hogy vannak korlátai, és amikor olyan helyzetbe kerülünk, hogy számunkra kellemetlen is lehet a végkifejlet. Érdemes jól átgondolni a dolgokat, és nem egyből belerohanni az igaznak tűnőség által kecsegtetett egyszerű megoldásba.

Mit kell tenni, hogy minél hatásosabb legyen?

Megbízható, lehetőleg tudományosan is bizonyítható információkat kell felhalmoznunk. Ügyelnünk kell a tényszerűségre, a többször megismételhetőségre, és a szabályosságra. Ki kell fejlesztenünk egy logikára épülő gondolkodást, és figyelembe kell vennünk a matematika által nyújtott precizitást. Amennyire pedig csak tudjuk, kerüljünk mindenféle álinformációt, feltételezést, és érzelmi szinten megközelített értékítéletet.

Ha pedig körülöttünk semmi sem tűnik biztosnak, forduljunk a dedukció módszeréhez, használjuk a tudományos módszertant, metodológiát. Azaz nézzük meg az adatokat, vizsgáljuk meg az összefüggéseket, és anélkül, hogy tényszerűen állítanánk bármit is, kontextus alapján vonjuk le a leginkább valószínű következtetéseket. Időnként az lesz a megoldás, amire végképp nem is számítottunk volna (az angol nyelvű “counterintuitive” szó is ezt kívánja leírni).

és akkor mivan az IQ-val?

Nos, számtalan esetet tudnék mondani ahol egy baleset következtében drasztikus IQ csökkenés mutatkozott a sérülteknél, majd hosszas gyógyterápia után nem, hogy az eredeti szintre, de bizonyos esetekben még afölé is emelkedett. Sőt, több olyan vizsgálat is volt, ahol egy adott népcsoport IQ-ját vizsgálták, és például az egyik esetben ahol egy népcsoport IQ-ja éppenhogy, hogy a normális értelmi szintnek megfelelő határt súrolta. Környezet váltás után (átköltöztették őket), már az átlag fölötti értékeket produkált. Szóval, úgy néz ki az IQ nem más, mint egy adott állapotnak a visszajelzése, ami teszttől függően különböző értékeket is mutathat (attól függ mit vizsgálnak), és főként attól függ (leszámítva az értelmi sérülteket), hogy az adott teszthez mérten milyen tapasztalatokkal rendelkezel. Azaz nővelhető, csökkenhet, és főként a külső ráhatások (impulzusok) alapján alakul. Tehát az, hogy az évek során hasonló értékek mutatkoznak valakinél, az nem azt jelenti, hogy az illető ennyire képes, hanem azt, hogy a külső ráhatások nagyjából ugyanolyan mértéküek voltak végig, és szándékosan ez ellen semmi intézkedést nem tett.