Évadzáró (?): „A csajozás tudománya”

Az interneten számtalan információ beszerezhető, hogyan kell beszélni a lányokkal, hogyan kell telefonszámokat begyűjteni, és, hogyan lehet valakit a leghatékonyabban az ágyba vinni.

Ezerféle oldal kifejezetten csak azzal foglalkozik, hogy tanácsokat adjon férfiaknak (többségében pénzért), akik úgy érzik „csajozásban” nem állnak a helyzet magaslatán.

Persze, mint minden ilyen enyhén „szórakoztató” téma esetén. Nem csak tanácsadásról találhatunk információkat, hanem elég sok „prank” vagy egyszerűen csak „vicces” jellegű próbálkozásokra is ráakadhatunk.

(A legjobbak közül néhány: VitalyzdTv, Whatever, Pierce Kafka, SimplePickup)

Ám, vajon mit mond erről a tudomány?

Létezik egyáltalán olyan, hogy „a csajozás tudománya”?

Nos, igen is, meg nem is!

A „csajozás” mint tudományterület (sajnos) nem létezik. Viszont a hatás mechanizmusokról egészen sok tanulmány született. Amik vegyítve a „közszájon” forgó elméletekkel, talán egy egészen hatékony recept megalkotását teszik lehetővé.

A szépség minden?

Volt egy érdekes kutatás, ami szerint az emberek a „szépséget” egészen hasonló módon értékelik. Azaz aki szép, az általában mások szerint is szép. Aki pedig csúnya, az általában a többiek szerint is csúnya. Többségében pedig a szépek a szépekkel, a csúnyák pedig a csúnyákkal szoktak kapcsolatot létesíteni (a „szép” meg a „csúnya” megítélése kultúránként eltérhet).

Vajon ez azt jelenti, hogy az emberek a külső megjelenés alapján szokták párt választani? – Nos, nem feltétlenül!

Egy másik kutatás eredményei alapján az emberek két kritérium alapján szoktak párt választani:

  1. hasonlóság – tehát, hogy mennyire hasonlítok a másik emberre (mind külsőleg, mind életvitelben, ízlésben stb.)
  2. csoporton belüli „elismertség” – azaz, hogy a csoport/közösség amihez tartozok, az általam kiválasztott másikat mennyire tartja nagyra/ismeri el.

Nagyon fontos tudni, hogy az emberek mindig valamihez viszonyítanak. Azt pedig, hogy mihez viszonyítanak, attól függ, hogy mi van előttük, vagy, hogy mit ismernek.

Na, most ideális esetben az emberek, magukhoz hasonlót választanak. Ami ugye rögtön meg is magyarázza, hogy a szépek miért szépekkel, a csúnyák pedig miért csúnyákkal vannak többnyire. Ugyanis bár a szépség csak egy külső tényező, ez az amit látunk, az az ami előttünk van (amihez viszonyítani tudunk).

Persze, sokszor látunk olyat is, hogy egy csúnya valakinek szép barátnője van, és időnként olyat, hogy egy „szép” valakinek csúnya barátnője.

Ez többségében szintén az előbb említett tényezőkre vezethető vissza, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az, aki szép azért választ csúnyát, mert a körülötte lévők is csúnyák és fordítva (azaz hozzájuk viszonyítva értékel). Illetve az is előfordulhat, hogy azért választ csúnyát, mert az általa választott személy mások által többre van értékelve, mint amit elsőre a külső megjelenése alapján feltételezhetnénk róla (okosabb, több pénze van, esetleg hatalma stb).

Azaz tulajdonképpen párválasztásnál nem feltétlen a külső az, ami elsősorban a döntő tényező. Sokkal inkább az számít, hogy az, amit láttatni engedsz magadból az mennyire megnyerő a másik számára.

A látszat minden!

Erving Goffman óta tudjuk, hogy az emberek mások felé egy bizonyos képet mutatnak (homlokzat), ami nem más, mint egy maszk, ami ideális esetben azt mutatja aminek látszani szeretnénk. Ezzel a maszkkal fogadtatjuk el magunkat, érjük el a céljainkat, és navigálunk az életben, vigyázva, hogy ne sérüljünk meg.

Szerencsére rajtunk kívül mindenki más is ilyen maszkot visel, és közös érdekünk, hogy ezt a maszkot fenntartsuk. Persze, hasznot lehet húzni más maszkjának a megsértéséből (bizonyítva ezzel felsőbbrendűségünket), ám sajátmagunk érdekében a jövőre nézve biztosabb, ha védelmezzük nem csak a saját, hanem mások maszkját is (egyébként ellentámadás esetén akár mi is lehetünk áldozatok).

Azaz amikor valakinek tetszeni akarunk, arra kell, törekedünk, hogy a másik számára egy megnyerő képet mutassunk, függetlenül attól, hogy ez a kép mennyire felel meg a „valóságnak”.

„Az arcodra van írva!”

Az emberek magukon viselik belső vívódásaik szinte minden mozzanatát. Érzelmeink kiülnek arcunkra. Lazarus azt mondta: először jön az inger, aztán a gondolat, és utána reakció. Azaz érzelmeinket a gondolataink befolyásolják. Ha izgulunk, látszik rajtunk, ha félünk, látszik rajtunk. Ha bátrak vagyunk és magabiztosak, az is meglátszik. Paul Ekman a „FACS” (Facial Action Coding System) kifejlesztője az emberi arcizomzatot feltérképezve egy olyan tudományosan is vizsgálható érzelmi-reakció vizsgálatra alkalmas rendszert dolgozott ki, amit még a kémelhárítás legkomolyabb ügynökei is alkalmaznak.

Azonban nem kell szakembernek lennünk, hogy belelássunk mások érzelmeibe. Sokszor elég, ha csak kinyitjuk a szemünket, kicsit kiélezzük a füleinket (intonáció, avagy a hanglejtés miatt), és figyeljük a másik mozdulatait (kinezika). Az evolúciónak köszönhetően mindannyian képesek vagyunk érzékelni mások gondolatait. A tükörneuronok révén pedig kicsit mi is érezzük, mit érez a másik.

Azaz csajok megszólításánál ez azt jelenti, hogy nem szabad engednünk, hogy félelmeink eluralkodjanak rajtunk. Mert meglátszik, és kellemetlen lesz neki is. A legjobb az, ha felidézünk egy olyan pillanatot életünkből ahol magabiztosak voltunk, és megpróbáljuk azt újra átélni. Esetleg azzal is próbálkozhatunk, hogy valaki olyanra gondolunk, aki ebben a szituációban biztosan helytállna, és felvesszük az ő személyiségét.

Oda-vissza is hat!

Bár a gondolat ereje nagy, nem minden. Az ember fiziológiájából adódóan képes visszafele is hatni magára. Próbáld csak ki, vegyél egy ceruzát hosszában a szádba, és kényszerítsd magad mosolyra vele. Meglátod rövid időn belül gondolataid is pozitívabbak lesznek. Amy Cuddy az „erőpózok” (Power Posing) kutatója ennek továbbfejlesztését egy zseniális előadásban, röviden össze is foglalta.

Az érintés ereje

Egy Franciaországban végzett kísérletben kiválasztottak néhány „jóképű” és igényesnek látszó fiút, és néhány vonzó lányt (az erős torzítás miatt, végül a lányok eredményeit tudtommal nem számították). Kiállították őket egy forgalmas kereszteződésbe, és megkérték őket, hogy szólítsanak le annyi ellenkező neműt, ahányat csak tudnak, és próbálják meg elkérni a telefonszámukat. A szöveg, amit mondaniuk kellett a következő volt: „Szia! Nagyon tetszel nekem, és szeretnélek megismerni. Most azonban sajnos nem érek rá, mert sietnem kell. Megadod a telefonszámodat, hogy felhívjalak, és később összeülhessünk egy italra?”

A kísérletet kétféle verzióban végeztek el. Az első változatban megtiltották, hogy kiválasztottak hozzáérjenek az alanyhoz, akinek a telefonszámát akarják elkérni. Ekkor átlagosan a lányok 10%-nak sikerült megszerezni a telefonszámát.

A második verzióban viszont kiadták nekik azt a feladatot, hogy nem hosszan, hanem mindössze egy pillanat erejéig érintsék meg azt, akinek a telefonszámát akarják elkérni. Ekkor érdekes módon az esélyek a duplájára nőttek! Azaz a lányok 20% adta meg a telefonszámát.

Mint kiderült az emberi érintés, még ha csak egy pillanatra történik is, oxitocin termelést okoz, ami mint közismert az emberi kapcsolatok, az összetartás, és a szeretet hormonja.

Végszó

A csajozásnak tehát nincs konkrét tudománya, viszont a hatásmechanizmusaival már egész sokat foglalkoztak. Ha pedig az ember ügyes, és tisztában van saját korlátaival, akkor a kellő információk birtokában, tervezéssel és sok gyakorlással „sokra viheti”.

Szóval, ha nem is mindenkinek mondom (házasok, meg „tényleg komoly” párkapcsolatban élőknek azért nem ajánlom!), de csajozásra fel! A tudomány mögöttetek áll! ;)

A következő néhány hónapban a megértéseteket kérném, ugyanis szeretném az energiáimat egy már régóta tervezett nagyobb tanulmányba fektetni.

Ami nem titkoltan, egy egészen különleges területet fog felölelni: A befolyásolást

Ez egy erősen interdiszciplináris téma, azaz egyszerre több tudományterület is foglalkozik vele (pszichológia, kommunikáció és médiatudomány, hálózatkutatás), amik nem választódnak el élesen, hanem sokszor „egymásba-csúsznak”.

Akit esetleg érdekel a téma, annak a következő könyveket tudom ajánlani:

-        Atkinson-Hilgard: Pszichológia

-        Daniel Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás

-        Charles Duhigg: A szokás hatalma

-        Malcolm Gladwell: Ösztönösen, a döntésről másképp

-        John Brockman: This will make you smarter

-        Robert B. Cialdini: A hatás

-        Dale Carneige: Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket

-        Pratkanis, Aronson: A rábeszélőgép

-        Adam Jackson: Eye Signs

-        Paul Ekman: Emotions revealed

-        Dale Carneige: A meggyőzés iskolája. A hatásos beszéd módszerei

-        Síklaki István: Szóbeli befolyásolás I.-II. (tanulmánygyűjtemény)

-        Neustadt May: Thinking in time

-        Howard Kahane, Nancy M.: Logic and contemporary rhetoric

-        G. Richard Shell: Bargaining for Advantage

-        G. Richard Shell, Mario Moussa: The art of woo

-        Blaskó Ágnes, Margitházi Beja: Vizuális kommunikáció (szöveggyűjtemény)

-        Judith Williamson: Decoding Advertisements

-        Barabási Albert-László: Villanások

-        Nicholas Christakis, James Fowler: Kapcsolatok hálójában

-        Po Bronson: Top dog. The Science of Winning and Losing

 

Kiegészítő művek:

-        Barabási Albert-László: Behálózva

-        Terry J. Fadem: A kérdezés művészete

-        P.F. Anthonissen: Kríziskommunikáció (reputáció menedzsment)

-   Richard Dawkins: The Selfish Gene (alapmű, ami könnyen félreérthető… Mindenképpen ajánlott! Ám, óvatosan a “fogyasztással”, a “mondanivalója” csak a végére lesz egyértelmű.)

-        Dominic Streatfeild: Agymosás

-        Matt Ridley: The Rational Optimist (ezzel a könyvvel óvatosan! Bár vannak benne nagyon jó részek, és gondolatébresztő. Erősen érezni rajta, hogy “közgazdász” nézőpontból van írva. Ami nem baj, csak “racionális túlzásokkal” teli! Emiatt pedig könnyen félreérthető, és kiforgatható a mondanivalója)

-        és persze Wilson Bryan Key összes ;D

Van még ezerféle, de egyelőre én ezeket olvastam (2-3 darab még hátravan).

Illetve lehet, még a jövőben be kell majd szereznem itthonról Pléh Csaba, illetve külföldről Steven Pinker munkásságából egy-egy ide illő művet…

Persze, akit komolyan érdekel a téma, az valószínű a neurológia területéről is jó ha begyűjt egy-két dolgot (David Eagleman, és Vilayanur Subramanian Ramachandran nagyon ajánlott!)

(ha minden jól megy, talán nem egy „kém-regény” lesz, és nem is egy „Illuminati” féle összeesküvés elmélet)