Trump, az amerikai álom (?)

Ez a cikk eredetileg nem ide készült, és nem is biztos, hogy publikálásra került volna… de az amerikai események fényében, úgy érzem, mégiscsak jobb ha napvilágot lát, hiszen még ha felületes is egy kicsit, meg még ha demagóg is egy kicsit… Trumpnál talán ez mind belefér, hiszen legalább szórakoztató…

Pénz, hatalom, siker… Ki ne hallott volna már „az amerikai álom” néven elhíresült propaganda gépezetről, avagy arról, hogy a bárki lehet belőled, ha keményen dolgozol, és nyitott vagy a lehetőségekre. A szabadság földjének mondott Amerika imádja ezt a szlogent, és hát miért is ne imádná?! Hisz, ha létezik Isten, és szabad akarattal ruházta fel az embert, akkor az ember a saját sorsának kovácsa, nem? Vagy ha Istent kivesszük a képből, és szekuláris társadalmakban gondolkodunk, ahol ugyebár a hatalmi ágak külön vannak választva, és az egyház nem a kormányzás egyik alappillére, akkor szintén eljutunk oda, hogy magunk maradtunk, nekünk kell formálni a sorsunk, igaz?

Azaz, ez az „amerikai álom” duma, talán nem is olyan ostobaság… Hisz, a modern társadalmak politikai berendezkedése már nem öröklés alapján működik. A királyok már szinte csak szimbolikus értelemben tevékenykednek, az igazi hatalom a választott „uralkodók” és a népakarat szűrőjén keresztül kerül érvényesítésre. Tehát az „amerikai álom”, mint belső motivációt építő eszköz, egy individuális világban, mondhatni egészen furfangos gondolat.

Na, de akkor mi a baj vele? Miért halljuk mindenhonnan, hogy „nem működik”, „nem erre számítottunk”. Vajon az eszmével lenne baj? Hiszen az előbb már megbeszéltük, hogy nem, ugyanis egy mindent uralma alatt tartó Istentől megfosztott világban, csak magunkra számíthatunk, a bajból nekünk kell kiásni magunkat. Akkor mi?! Miért nem működik ez a csodás gondolat?

Egyesek szerint a gondolat ami a tizenkilencedig-huszadik századi nagy kivándorlásokat eredményezte mára már csak az amerikaiakra érvényes, hiszen ha még többen jönnek, nem marad elég hely, ugyanis az erőforrások korlátozottak. Szóval, az amerikai álom azért nem működik, mert jönnek a bevándorlók, és elveszik a munkát, és az ottélők nagy része lehetőségek nélkül marad. Ami ugye lehetetlenné teszi az „amerikai álom” megvalósulását.

Mások szerint az „amerikai álom” azért nem működik, mert akiknek hatalma van, olyan üzletágat vezetnek, ami pénz alapon működik, ugyanis a kapitalizmus alapja a tőke. Tőkét pedig úgy lehet növelni, hogy kizsákmányolunk embereket, kevesebbért dolgoztatjuk őket, mint amennyit termelnek, és a hasznot megtartjuk magunknak. Azaz a kapitalizmus a kizsákmányolásra épül, tehát azért nem lehet megvalósítani az amerikai álmot, mert emberek tömegeit szegénységben kell tartani ahhoz, hogy néhányan gazdagok lehessenek. Így pedig, hogy nem lehet mindenki sikeres és gazdag, az „amerikai álom” nem tud megvalósulni.

Ezek szerintem nagyon érdekes gondolatok, ám talán figyelmen kívül hagynak egy-két fontos faktort, ami a mai modern társadalmak működésében rendkívül erős szerepet játszik. Ugyanis az elégedettség, a siker érzete, nem egy objektív valami, élhetünk úgy is boldog életet, hogy egész szerények a körülményeink, és szenvedhetünk úgy is, hogy mindenünk megvan amit csak materiális értelemben megkaphatunk. Az elégedettség talán egy tudatállapot, és nem egy megfogható valami. Azaz pszichológiai gyökerei vannak, hiszen egy bizonyos fajta érték tulajdonítás ez, minek mekkora súlyt adunk az életünkben. Az értékeinket pedig az életünk során építjük fel, külső hatások formálják, magyarán tanuljuk őket. Tanulás pedig alapvetően kondicionálással és utánzással történik. Ami azt jelenti, hogy kerüljük a fájdalmat, keressük azt ami élvezetet nyújt, modelleket építünk fel a fejünkben a környezetünkről, és utánozzuk azt amit látunk, hiszen a külső világ az érzékszerveinken keresztül nyomot hagy maga után az agyunkban, mintázatokat hoz létre, azaz több kevesebb sikerrel másolja önmagát, és részünkké válik.

Na most, egy olyan világban ahol a tömegkommunikációs csatornák, a média, és a szórakoztatóipar irreális igényeket támaszt, és a sikert nem hétköznapi értelemben méri, hanem a kiugró eseteket mutat nap, mint nap. A világról alkotott modelljeink, az értékek amiket magunkévá teszünk, avagy internalizálunk, teljesen félrecsúszhatnak a realitástól, olyan ideálokat állítva elénk, és olyan világnézetet sulykolva belénk, ami a gyakorlatban szinte megvalósíthatatlan. Ugyanis az elvárásainkat túl magasra teszi a realitással szemben. Nem mellesleg, az ideálok, avagy az etalonnak beállított karakterek, sok esetben kegyetlen, pszichopata viselkedés mintázatokat állítanak elénk, mint működő stratégiák. Ráadásul olyan jól működő stratégiák, amikkel a csúcsra lehet jutni, mert hát érdekes módon ezek a „sikeremberek”, mind voltak a padlón is, de kemény és kitartó munkával elérték céljaikat, és most már olyan hatalommal rendelkeznek, amiről mi csak álmodunk.

Nézzétek csak meg Donald Trump karakterét a „The Apprentice”-ben, aki egy igazi „self-made man”, azaz maga csinált ember, aki volt a padlón is, de összeszedte magát, és mára az egyik legsikeresebb emberré vált, aki valaha létezett.

Hát, nem csodálatos? Trump az igazi megtestesült „amerikai álom”, megvan mindene: pénz, hatalom, siker. Amit nem fél megosztani másokkal sem, hiszen jelentkezhet hozzá a műsorba bárki, még csak diploma sem kell, elég a kitartó munka, és a ravaszság. Persze, el kell viselni a goromba, olykor degradáló és szadisztikus beszólásait, de hát az élet az ilyen: kemény vagy, vagy vesztes.

Vesztes pedig senki nem akar lenni, mindenki nyerni szeret… Trump neve pedig egyenlő sikerrel, hisz még azokon a hatalmas felhőkarcolókon is rajta van, oda pedig nem kerülhet fel csak úgy akárki, azaz biztos, hogy nyertes. Gondoljunk csak a „triumph” szóra, ami tökre úgy hangzik mint a Trump, és  „diadalmaskodik”-ot jelent. Azaz már pusztán a neve is tudat alatt előfeszíti a gondolatainkat a siker irányába.

Nem is meglepő, hogy a világszinten mérve legtöbb időt TV előtt töltő Amerika, ma Trump nevét zengi. Az éveken keresztüli agymosást ugyanis nem lehet csak úgy eltörölni. A siker és a kultúra által megteremtett „álom” maga Trump, ő az aki érti a dolgát, és bizonyítéka is van róla. Hisz ott volt a TV-ben, és ő diktálta a szabályokat…

Talán nem is véletlen, hogy az elnökségért folytatott harcban az alacsony iskolázottságúak között ekkora a sikere. A TV fogyasztók többsége ugyanis ugyanebből a népcsoportból származik, azaz már azelőtt ismert volt köztük, hogy jelöltette volna magát.

Fel is merül hát a kérdés: Vajon ebben rejlene a szavazók közötti sikere, vagy netán abban, hogy Amerika elnyomott tudatalatti frusztrációját szólaltatja meg? Azaz szélsőséges irányban demagógizál…

Hiszen, a gusztustalan gyűlölködés, az idegenektől való félelem, mindenhol ott van. Evolúciós szempontból nézve természetes emberi reakció, ami nem csak az Amerikaiakra jellemző, hanem szinte mindenkire, aki valamennyire is félti magát és a közösségét.

Tehát szélsőségesként riogatni és félelmet kelteni, bizony megéri, és nem is annyira kizárólag Trump-i, mint azt néhányan hangoztatják. Ugyanis többször is be bizonyították, hogy az emberek nagy része, ha úgy érzi valami veszélyezteti őket, képes lemondani a szabadságáról, és valaki olyan kezébe adja inkább a sorsát, aki majd rendet rak, mint például egy diktátor. Azaz a félelemkeltés kifizetődő, és amúgy is a többi konzervatív republikánus politikus is ugyanezt csinálja, noha néha kevésbé egyértelmű nyelvezetet használva.

Trump előnye tehát tulajdonképpen három dologra vezethető vissza:

  1. A TV és média általi ismertségének. predesztinálva ezzel a valószínűsíthető szavazótábort.
  2. A már eleve felépített karakterének. Ami szintén a múltbeli TV szerepléseinek köszönhető, ahol felépítette a sikerrel egyenlő, és az átlagemberre is nyitott abszolút vezető személyiségét, aki nem fél megmondani még a frankót sem.
  3. A kommunikációs stratégiáinak

Erre a harmadikra térjünk is ki egy kicsit… Sokan mondják Trumpról, hogy egy ostoba figura, aki nárcisztikus személyiség zavarban szenved (önimádat, állandó bizonyíthatási kényszer), ráadásul még a kezei is túl picik.

De vajon így van ez? Mármint a nárcisztikus része oké, bár az ilyen személyiséggel járó törékeny ego részével vannak kétségeim, ugyanis lehet, hogy az egész csak a médiavisszhangért folyatott „színjáték” (még ha elsőre a „bizonyítékok” mást is mutatnak). De, hogy ostoba lenne?! Nem hiszem!

Egy ostoba ember, még ha gazdag körülmények közé is születik, nem jut el idáig. Egy ostoba ember, nem csavarja az ujja köré a médiát, és nem alakítja a nevét a világ egyik legismert „brand”-jévé, ami egyet jelent a gazdagsággal és sikerrel. Trump nem ostoba, hanem egy hihetetlenül jó márka-építő marketing szakember, aki egész jól tudja mit is csinál. Lehet, hogy a politikához a klasszikus értelemben, nem ért, de pontosan tudja, hogy ki a közönsége, és, hogyan kell eladni egy terméket.  Trump tehát egy igazi showman, aki tudja, hogyan kell a közönséget irányítani.

Dan Heathnek és Chip Heathnek van egy kiváló könyve, a magyar nyelven is megjelent: „Megragad! – Hogyan vigyük sikerre a gondolatainkat?”. Ebben a könyvben Dan és Chip pszichológiai kutatásokra alapozva felépített egy egész egyszerű modellt, arról hogyan lehet valamit sikerre vinni, hogyan válik valami kapóssá, és hogyan ragad meg valami az emberek fejében. A könyv szerint ahhoz, hogy egy üzenet kapóssá váljon a következő kritériumoknak kell megfelelnie: 1. Legyen egyszerű, könnyen befogadható 2. Legyen meglepő, sokkoló esetleg 3. Legyen konkrét, kézzel fogható 4. Legyen hihető, ha lehet adatokkal alátámasztott 5. Legyen érzelemdús, hogy magával ragadjon 6. és legyen történet szerű, azaz rendelkezzen narratívával, hogy bele tudjuk élni magunkat.

Trump ezeket kiválóan elsajátította.

  1. Számtalan kutatás bizonyította már, hogy Trump kifejezőkészlete egyszerű, mint a fagolyó, olyan egyszerűen fogalmaz, mint egy általános iskolás. Mi nyertesek vagyunk, ők vesztesek… „ha én leszek az elnök, olyan sokat fogunk nyerni, hogy már unni fogjátok a sok nyerést”
  2. Amit Trump mond, nem, hogy meglepő, hanem sokszor egyszerűen felháborító, elég csak visszaídézni, mivel kezdte a politikai kampányát
  3. Trump „nem” beszél félre, kézzel fogható konkrét elképzelései vannak, amik (itt tényleg) végtelenül ostobák, de egyértelműek: „Építeni fogunk egy falat
  4. Bár hihetősége épelméjűek szerint nincs, figyelembe kell venni, hogy az ő közönsége az alacsony iskolázottságú reality show-on nevelkedett elégedetlenek. Számukra a milliárdjai, és a mindenhova kiírt neve elég hihetőnek tűnik. Ráadásul Trump a hülyeségeit védelmezvén gyorsan kiadott egy könyvet is „Megnyomorított Amerika: Hogyan tegyük Amerikát újra naggyá” címmel (nyersen fordítva), amiben megpróbálja racionalizálni még a legnagyobb ostobaságát is. (valószínű másokkal íratta meg, bár úgy van előadva, mintha saját lenne)
  5. Trump az érzelmekkel való játszás királya. A szavazatokért gyűjtött politikai gyűlésein használt elemektől kezdve, a politikai ellenfelei ellen használt alázásain keresztül, egészen a média hergeléséig.
  6. Ami pedig a történeteket illeti, Trump mindig is ügyelt arra, hogy valami sztorival igazolja vissza a mondanivalóját, olyannal, ami meghatja az embereket, még ha totál baromságot is akar vele bizonyítani.

A már eleve ismertségének köszönhetően, és ezekkel a trükkökkel, Trump elérte, hogy az elnökválasztásért folyatott versenyben a média folyamatosan vele foglalkozzon. Személyisége elkerülhetetlenné vált, bármit is mondott, bármit is tett, Amerika és a világ szeme Trumpot figyelte. Ekkora nézettséggel pedig egyszerűen nem lehet mellé lőni, egyszerre volt bohóc, akin csak röhögni lehet, és egyszerre volt példakép, aki ki meri mondani, amit senki más. A média hiába utasította el többször a mondanivalóját, és állította be őrültként, Trump azokhoz beszélt akik nem bíznak a nagy részt liberális médiában. Az ő tábora ugyanis nem az intellektuális, netán gazdasági szektor képviselőiből állt, hanem az elégedetlen, nyomorukért az idegeneket okoló egyszerű emberekből. Trump pontosan meghatározta kiktől kell tartani, és kemény határozott megoldásokat kínált ellenük, azt meg, hogy ez mekkora baromság, a média hiába feszegette, az embereknek konkrét megfogható magyarázatok kellettek, nem valami nehezen érthető kioktatás.

Érdekes módon azzal, hogy ezt Trump meg tudta tenni, egész furcsa események sorozatát indította el.. Trump lett ugyanis a közös ellenség, az akit nem lehet megkerülni. Hiszen az elnökségért folytatott küzdelemről közvetíteni kell, Trump pedig olyan karakter, akire az emberek kíváncsiak. Trump nélkül csökken a nézettség. Az emberek érdeklődése a média számára pedig elsődleges, nézők nélkül nincs bevétel. Ilyen helyzetben tehát a média rá van kényszerülve Trumpra, még akkor is, ha az üzenetei számukra veszélyesek. Azaz a média ahhoz, hogy közvetíteni tudjon Trumpról, és közben saját magát is védje, kénytelenné vált változtatni a mondanivalóján, kénytelenné vált határozott állásfoglalásokat tenni, és kimondani az értékeit. Így pedig elindult egy közös narratíva, összekötve a különböző nézőpontokat Trumpon keresztül.

Persze, a Trump-jelenség, a politikusokat sem hagyta sértetlenül. A félrebeszélés, a szavak mögé bújtatott rasszizmus, és a nehezen dekódolható üzenetek amikkel a politikusok évekig hülyítették az embereket, Trump révén, megfogható váltak. A végtelenül leegyszerűsített mondanivalóival, és a gyerekes stílusával, Trump ugyanis lerántotta a leplet a többiekről is. Ugyanis felépített egy olyan képet, amit a modern politikában eddig még senki nem mert ilyen nyíltan felvállalni, ennyi ember előtt, és összekapcsolta a „politikus” gondolatával. Az érdekcsoportok félelmén túl, ezért is árt annyit a republikánus oldalnak, hiszen az ő oldalukat képviselve, a kevésbé radikális közönség szimpátiáját veszélyezteti.

Nem is véletlen, hogy Trump ennyire megosztóvá vált. Bár aktivizált rengeteg embert; a szegény és alacsony iskolázottságúak közül, akik valószínű soha nem mentek volna el szavazni egy megmondóembert játszó celeb politikus nélkül. Aktivizálta a másik oldalt is, hiszen olyan felháborodást keltett az idegenellenes politikájával, hogy ezt már sokan nem hagyhatták szó nélkül.

Magyarán, Trump akármekkora fasisztává is tette magát sokak szemében, bizony el kell ismerni, okozott néhány egészen pozitív változást, ami ha kellőképpen megmarad az emberek tudatában, talán világszinten is megváltoztathatja a politikához való hozzáállást. Egy határozottabb, gyűlöletbeszédet teljes mértékben elutasító diskurzust kreálva.

Persze, Trumpot nem szabad szentté avatni azért, mert a világ szeme előtt rossz példát mutat. Amit csinál, az igenis veszélyes. A szavazótábora, avagy a helyzetük miatt idegeneket okoló emberek nagy része olyan, mint egy agresszív gyerek, aki még nem tanulta meg a világ összetettségét, és ezért egyszerűen, érzelmek szintjén gondolkodik. Gyerekeknek fegyvereket pedig nem reklámozunk… Kivéve, amikor mégis, de általában az ilyesmi nem szokott jól elsülni. Bár azt mondják Trumpról, hogy nem hisz határozottan abban amit mond, és mindig a közönségéhez igazítja a mondanivalóját. Ezért pedig ha megnyerné az elnök választást, valószínű visszafogná magát, ugyanis amit most csinál, az mind csak egy show, ami semmi másról nem szól, mint a szavazatok szerzéséről. Nem tudom, ez mennyire igaz… Szerintem a cél, nem minden esetben szentesíti az eszközt. Bernie Sanders is megtalálta a maga „elégedetleneit”, mégsem kellett ehhez fasisztává válnia…

Hálózatok 27. – Rugalmasság