Asszociációk, befolyásolás

Még régebben láttam egy TEDx előadást, amiben egy fiatal előadó a nemi sztereotipiakat a Google keresőjét felhasználva illusztrálta. Az előadó mindössze annyit csinált, hogy beirta a google kép keresőjébe, hogy fiús játékok, majd pedig, hogy lányos játékok. A kereső rögtön meg is jelenitette a fiúknál az autó, a lego, és a dinoszaurusz asszociációkat. Még a lányoknál a mindenféle szépitkezési eszközöket, babákat, és a házimunkát szimuláló játékokat.

Majd az előadó felvetette a kérdést:
Vajon ezek az asszociációk, mennyire befolyásolják a társadalmunkat?

Sajnos, hosszú keresés után sem sikerült megtalálnom az előbb emlitett videot, de úgy gondolom a felvetett kérdés megér néhány sort egy bejegyzés formájában.

Nos, a válasz a kérdésre a videó szerint ha jól emlékszem az volt, hogy ezekről az asszociációkról nem a google tehet, hanem sokkal inkább a társadalom (elsősorban az internethasználók), és ezek a „mémek” (kultúrális adat/mintázat) csak visszatükrözik azt ami a világunkban történik. Ám, hatását tekintve ijesztő asszociációknak ad teret, és valamilyen szinten befolyással van a nemi szerepekből fakadó életpályák irányvonalára. Hiszen, pusztán pszichológiai és hálózati szempontokat figyelembe véve, rögtön egyértelművé válik, hogy még a fiúknál a lego és a dinoszarurusz pusztán csak egy lépés távolságra van a kreativitás és a tudományos pályaválasztástól. Ugye legobol épiteni lehet szinte bármit, azaz növeli a kretivitást, és a dinoszaruruszokkal való foglalkozás pedig rögtön a paleontológia/régészet területére kalauzol minket. Addig a lányoknál a szépitkezési eszközök, babák, meg a házimunkát szimuláló játékok egyből erősen bekorlátozzák és felkészitik a őket a „hercegnő/sztár” vagy „háziasszony” szerepre (a keresések alapján a legtöbb találat inkább a „hercegnő/sztár” irányt céloz meg).

Bár egyetértek a videóban felvetett „probléma” jelentőségének hangsúlyozásával, úgy gondolom a mai társadalmunk már annyira összetett és olyan dinamikusan változó, hogy pusztán néhány ilyen asszociáció miatt még nem fog katasztrófa történni. Persze, a „probléma” létezik, és valóban sokakat bizonyos irányba terel, csak úgy, mint az erőszakos filmek, vagy mint az erőszakos videójátékok, vagy akár egy egyszerű box mérkőzés közvetitése (mind bizonyitottan növelik az „erőszak” megjelenésének valószinűségét közvetlenül a „velük” való érintkezés után/közben). Ezen változtatni egyszerűen sehogy sem lehet „jól”, hiszen az erőszakos média totális tiltása a kultúránkat, a viszonyitási alapunkat, és a szórakozásunkat csonkitaná meg. Ott hagyva minket egy túlszabályozott szinte diktatórikusan agymosott rendszerben… A nemi sztereotipiák „tökéletessé” formálása pedig lehetetlen feladat lenne, hiszen évszázadok nyomát kéne elmosni, és hozzáigazitani valami abszolút idealisztikus valamivé, ami talán nem is létezik igazán (és szintén „viszonyulás” kérdése).

Szóval, akkor felmerül hát a kérdés:
Miért is nem kell aggódni? És lehet egyáltalán valamit jobbá tenni?

Hát először is… Azért nem kell aggódni, mert bár még mindig van velünk hozott „szemét” a múltból, a felgyorsult információs társadalmunk egyik lényege, hogy pillanatok alatt hozzáférünk szinte bármihez (pl.: tv, rádió, telefon, internet), és folyamatosan stimulálva vagyunk nem csak a sztereotipiákkal, hanem a már erősen hozzákötődő kritikákkal, és alternativ szemléletmódokkal is. Azaz az, hogy már szinte minden fellelehető, és, hogy szinte már mindenki felszólalhat, gyakorlatilag létrehozta azt a természetes és önszabályozó mechanizmust, ami jó esetben (!) vegyitve a hivatkozások rendszerével (ki-kinek a szavára ad/hivatkozik) egész jó irányt képes mutatni még egy elképesztően „félrecsúszottnak” tűnő rendszerben is. Tehát a sok különböző szemléletmódhoz való hozzáférhetőség, az iszonyatos mennyiségű információ, és az ezek folyamatos megkérdőjelezése/kiértékelése/más kontextusba helyezése egyszerűen elveszi azt a túlzott „azonosulás mániát” ami ténylegesen veszélyeztethetné a társadalmat, a negativ sztereotipiák és az erőszak miatt.

Mit lehet akkor még jobbá tenni?

Mielőtt ebbe belemennénk, gyorsan értsünk meg egy-két működési mechanizmust:

John T. Cacioppo a befolyásolás két útját különbözteti meg, a központi utat, és a perfériális utat.

Cacioppo a központi út alatt gyakorlatilag a közvetlen meggyőzést érti, azaz amikor ész érvekkel és/vagy bizonyitékok alapján megváltoztatjuk véleményünket és/vagy elfogadunk valamit és/vagy cselekszünk valamit, más néven rávesznek valamire. Az ilyen tipusú meggyőzés arra épül, hogy elgondolkodunk azon amivel meggyőznek, és a meggyőzés eredménye egy tudatos döntés lesz.

Aztán van a perfériális út, ami alatt Cacioppo a tudatalatti befolyásolást érti, azaz azt amikor például szimpátia alapján hiszünk valakinek, vagy amikor nem gondoljuk végig a döntésünket és csak pillanatnyi érzelmi állapot alapján fogadunk el valamit, megyünk bele egy döntésbe. Ennek a lényege tulajdonképpen az, hogy nem fektetünk kognitiv energiát magába a döntésbe, egyszerűen csak sodródunk az árral.

Na most, a tanulás is hasonlóképpen műküdik, hiszen ugye van a megfeszitett tanulás (központi úton történő), amikor energiát fektetünk abba, hogy megtanuljunk valamit… és van a mások utánzása révén történő tanulás (perifériális úton), amikor szinte nem is fektetünk energiát abba, hogy tanuljunk, hiszen csak azt csinaljuk amit mások csinálnak. Persze, ezek a „tanulás” esetén valamennyire keverednek is, de most nem ez a lényeg… A nobel dijjas közgazdász-pszichológus Daniel Kahnemann az emberi gondolkodás e két szintjéről egy könyvet is irt: Gyors és lassú gondolkodás cimmel.

Szóval, mint ahogy már azt a cikk előző felében is irtam, a nem kivanatos és rombolo eszmékkel való túlzott azonosulásra az egyetlen igazi gyógyir nem a tiltásban rejlik.
-> Nézd csak a jobbikot, a közmédiából szinte mindenhonnan kitiltották őket, mégis megerősödtek, hiszen a „hazafiaskodó” magyaroknak ők voltak az egyetlen „igazi” alternativa, akik elég harcias hangnemet ütöttek meg, és a mivel kitiltották őket, saját magukat óriásra tudták növeszteni, és a saját médiáikon belül szinte mindenféle kritika nélkül garázdálkodhattak. Túlzottan megerősitve ezzel a pártot…
De ugyanez a mechanizmus játszódik le a drogok és/vagy a feketepiac esetén is. Igény mindig is lesz, és amit tiltasz az vagy megerősödik, vagy túl veszélyessé válik, de az biztos, hogy végül kontrollálhatatlan lesz…
Hanem az alternativák gyarapitásában, hangsúlyozásában, az oktatásban, és a sokszinűség felvirágoztatásában! Azaz nem elfojtanunk kell a romboló hangokat, hanem kritizálni azt, majd felerősiteni a pozitivat, és ezáltal alternativ utakat kinálni az élethez. Hiszen igazán akkor lehetünk sikeresek ha belelátunk a tőlünk eltérők gondolkodásába is, és megtanuljuk őket a helyén kezelni.

Tehát a megoldás tulajdonképpen csak annyi, hogy ne engedjük, hogy csak egyféle hatás érjen minket, tegyük ki magunkat időnként alternativ gondolatoknak is, és fektessünk kis energiát ezek megértésébe. Emellett pedig ügyeljünk arra, hogy megbizható forrásokat találjunk, ne dőljünk be mindennek. Egy neves folyóirat, vagy egy elismert szerző ajánlása mindig jó kiinduló pont, de van, hogy az sem elég. Ne engedjük, hogy mossák az agyunkat, vegyük kezünkbe be a sorsunk. Mert mindent lehet, de csak mértékkel, a mértéket pedig nekünk kell megtalálnunk…