Siker

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon mit is jelent az, hogy „siker”, és min múlik az, hogy valaki sikeres legyen. Nos, arra jutottam, hogy a siker valami olyasmit jelent, hogy elértél valamit ami alapján megnőtt az „értéked”. Ám az, hogy milyen minőségű az amit elértél, az már egy kicsit bonyolultabb kérdés… Hiszen kiértékelés kérdése (szubjektív). Ugye valakinek az a fontos, hogy hűséges legyen, valakinek meg az, hogy minél több nőt tudjon ágyba vinni, azaz a „siker” csak egy absztrakt fogalom ami mögé a tartalmat az vetíti aki kiértékeli a helyzetet. Induljunk ki tehát abból, hogy „elérni valami olyat amitől megnő valakinek az értéke”, megnő az értéke ugye ebben az esetben azt jelenti, hogy vagy új képességekre tesz szert, vagy megbecsültebbé válik, vagy mindkettő. Ez alapján úgy gondolom a sikernek alapvetően két oldala van: az egyik az, hogy az egyén képes legyen egyénileg többé válni, jó esetben elérni a céljait, ez a perszonális azaz személyes siker. A másik pedig, hogy az egyén mások szemében többé váljon, azaz elérjen egy bizonyos szintű presztizst, a többiek elismerését, ez az interperszonális azaz a közösségi/kapcsolati siker. Ugye, ha megnézzük a két típusú siker egyszerre hat egymásra, ám alapjaiban mégis különbözik. A személyes siker sokkal inkabb a befektetett optimális mértékű energiára és a hatékony gondolkodásra azaz az eszközkészlet bővülésre és annak alkalmazására épül. Még a közösségi siker, sokkal inkább látszat és politikai alapú, azaz itt nem a befektett energia és gondolkodás hatékonysága a mérvadó, hanem az, hogy a többiek szemében, hogyan jelensz meg, milyen képet vetítesz magadról. Persze, a két siker bár nem feltétlenül oka egymásnak, jó részben azért korrelálnak egymással. Azaz, attól még, hogy nagyon jól megtanultál egy csomó mindent, és, hogy nagyon jól és hatékonyan tudod ezeket alkalmazni, még nem biztos, hogy kivívod mások megbecsülését. Gondoljunk itt például egy „kockára”, aki bár lehet nagyon okos, szociálisan könnyen lehet alulfejlett (IQ). Vagy gondoljunk egy empatikus és szociálisan aktív valakire, aki bár lehet nagyon kedvelt, gondolkodásában és ismereteiben még bőven lehet „korlátozott” (EQ).

Tehát felmerül a kérdés: Mitől lesz valaki igazán sikeres?

Nyílván, a két típusú siker, a perszonális és az interperszonális siker találkozásánál. Azaz akkor, amikor már valaki elsajátította a megfelelő eszközkészletet ahhoz, hogy valamennyire tisztán tudjon gondolkodni, és hajlandó energiát is áldozni abba/törekedni rá, hogy így is tegyen. Plusz, amikor már valaki rendelkezik másoktól származó kellő támogatottsággal, és/vagy képes másokat meggyőzni a különlegességéről, azaz képes felnagyítani és minőségi termékként „eladni” önmagát vagy azt, amin keresztül képviseli önmagát, és törekszik is rá, hogy így tegyen (pl.: vezető a cégét/embereit/termékét, vagy tudós a könyvét/tudományterületét/iskoláját). Azaz egyszerűen fogalmazva az tud igazán sikeres lenni, aki rendelkezik az eszközkészlettel/képességekkel (tudással), megnyerő és bizalomgerjesztő tud lenni mások szemében (szociális), és energiát is fektet abba, hogy fejlődjön mind perszonális mind interperszonális szinten (törekvés).

Jó, de akkor pontosan, mit kell csinálni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen?

Erre nyílván nincs tökéletes recept, és a stratégia hatékonysága nagyban függ az egyéni háttértől és a kultúrától, amiben érvényesülni szeretnénk. Ám, néhány általános szabályszerűség, mechanizmus ismerete sokat segíthet.

Mivel ez csak egy cikk, és a téma nagyon kiterjedt, megpróbálom leegyszerűsíteni az általam ismert trükköket, és röviden összefoglalni mit is tanultam az évek során.

Hálózatok

- Fel kell fogni, hogy emberek vagyunk, és életünket hálózatokban éljük, mind a tudásunkat és mind a személyiségünket, legnagyobb részt mások hatása révén alakítottuk ki. Bár elvonulhatunk a többiektől, minden kulturális termék valaki mástól származik, azaz amikor magányosan „fogyasztunk” valamit, akkor közvetetten valaki más így is-úgyis hat ránk. Azaz érdemes megbékélni másokkal, mert ha folyamatosan azon stresszelünk, hogy nem akarunk másra hasonlítani, mert „egyéniségek” vagyunk, akkor az emberi létünkkel megyünk szembe, és csak ártunk magunknak. Helyette inkább tanuljuk meg felismerni magunkat másokban, még ha ez elsőre furcsának hangzik is.

- A kreativitás nem abból ered, hogy valami eddig még nem létezőt találunk ki a semmiből, hanem abból, hogy képesek vagyunk összerakni valami egyedit a már létező dolgokból. Azaz felismerjük a már létező mintákat, megértjük őket, és felhasználjuk őket valami valamilyen célra, esetleg kombináljuk őket más tudással, hogy valami megoldást találjunk, vagy valami egyedit hozzunk létre.

- A fejlődés elsősorban közösségi szinten válik értékké, azaz a megszerzett hasznos tudást nem érdemes magunkban rejtegetni, ez nem személyes titok, amit őrizni kell, hanem olyan információ amivel jobbá lehet tenni nem csak a saját, de a közösség életét is, és közvetetten ezáltal a saját környezetünket.

- Engedjük a különféle stratégiák együttes érvényesülését, hiszen nem mindenki ugyanaz, és többféle megoldás együttes engedélyezése a közösségre nézve hatékonyabb.

Érzelmek

- A pozitív érzelmek kitágítják a figyelmünket, befogadóbbá tesznek, és segítenek összekapcsolni olyan információkat a fejünkben, amik gondolati struktúrák alapján viszonylag messze helyezkedni el egymástól. Növelik a kreativitást.

- A negatív érzelmek beszűkítik a figyelmet, és összezavarnak. Kevesebb információhoz férünk hozzá az agyunkban. Azonban analitikusabbá is tesznek, bár csak szűk keresztmetszetben tudunk gondolkodni, a felhasznált információt alaposabban átvizsgáljuk, kritikusabbak vagyunk vele szemben.

- Az éppen aktuális érzelmi állapotunknak megfelelő információt könnyebben elfogadjuk, mint a vele nem egyezőt. Azaz ha pozitív érzelmi állapotban vagyunk, akkor visszaigazoljuk a pozitív bejövő információkat, kicsit pozitív irányba dőlünk, még akkor is, ha az az információ nem teljesen hiteles. Ha pedig negatív érzelmi állapotban vagyunk, akkor felnagyítjuk a negatív dolgokat, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk nekik, és sokszor túldramatizáljuk még a jelentéktelen dolgokat is.

- A félelem meggátol a cselekvésben, nehezebben merünk lépni, és jobban ragaszkodunk a már meglévő dolgainkhoz. Politikában a kormányzó párt választások előtt közvetlenül farkast kiállt, és hangsúlyozza a rivális pártok negatív oldalát. Ezzel biztosítja be magát, hiszen ha félnek az emberek, nem mernek váltani.

- Az ijesztgetés vagy inkább „uszítás” azonban cselekvésre is sarkalhat, ha kihívásnak vesszük. A politikában az ellenzék azért ijesztget a kormányzó párttal, hogy felháborodást váltson ki, ami ugye cselekvésre sarkall. Veszélyes is lehet, hiszen túlzottan erőszakossá teheti a versenyszellemben izzó egyéneket. (gondoljunk csak az Öszödi beszéd után történtekre, és a rá következő választásra)

- A biztonság érzete segíti a felfedező attitűdöt. Azaz ha biztonságban érezzük magunkat, könnyebben merünk új dolgokat kipróbálni, kísérletezgetni.

Szokások

- A szokásaink irányítják életünket, általuk vagyunk azok akik. Ők tesznek hatékonnyá, általuk leszünk függők, miattuk vagyunk kiszámíthatóak.

- A szokások a folyamatos ismétlés révén válnak automatikussá. Miután pedig automatikussá váltak utána szinte észre sem vesszük, úgy segítik, vagy időnként gátolják életünket.

- A szokások a legfontosabbak, aki tudatosan képes átformálni a szokásait valami cél érdekében, az rendelkezik a legnagyobb kontrollal a saját élete felett.

- A szokásokon nehéz változtatni, elhivatottság kell hozzá, és gyakorlás.

- A legkönnyebben nem megszüntetni tudjuk őket, hanem behelyettesíteni, valami másik szokással.

Hatékonyság

- Az előfeszítés irányvonalat ad a gondolkodásunknak és cselekvésünknek, azáltal, hogy kitesz minket egy olyan hatásnak, ami egy bizonyos irányba befolyásol. Azaz ha például az égboltról beszélgettünk az egyik barátunkkal, akkor könnyedebben tudunk a témához közeli struktúrákban gondolkodni: Például: repülés, madarak, időjárás.

- Minél szerteágazóbb a tudásunk annál könnyebben vesszük észre a hasonlóságokat egymástól drasztikusan különböző területekről, segíti a szimbolikus és allegórikus gondolkodást, segít metaforákat és hasonlatokat találni.

- A Csíkszentmihályi-féle flow állapotát legkönnyebben semleges (se nem pozitív se nem negatív) érzelmi állapotban érjük el, mikor képesek vagyunk koncentrálni, és enyhe izgalmi állapotban vagyunk.

- Meditáció és Mindfulness. Tanuljuk meg koncentrálni a figyelmünket, tanuljunk meg elengedni, és előítélet nélkül figyeljük meg saját gondolatainkat, hiszen azok csak gondolatok, nem tények!

Gyarapodás

- Alap mechanizmus, hogy a siker bevonzza az embereket, még a bukás/vesztés távol tartja őket. Rengeteg kutatás volt arról, hogy a rajongók a kedvenc csapatuk nyerése után a szóhasználatukban is azonosultak a csapatukkal: „nyertünk” (in-group). Még vesztés esetén távolodtak tőlük: „vesztettek” (out-group). Plusz, rengeteg adat van arról személyes megkérdezések alapján, hogy a politikában nyertes pártokra szavazók száma valami csoda folytán „megnő” közvetlenül a választás után, a vesztes pártokra szavazóké pedig valami csoda folytán „lecsökken”. Azaz az emberek képesek változtatni a hozzáállásukon, pusztán az alapján, hogy szeretnek azonosulni a nyertesekkel, és távol maradni a vesztesektől…

- A bizalom bizalmat szül. Steven Pinker a zseniális „Better Angels of Our Nature” című munkájában, hihetetlen precizitással elemezte végig, az emberi kultúra változását, és arra jutott, hogy az ember alapjában véve se nem jó, se nem rossz, és, hogy minden adat azt mutatja, hogy a világ mára sokkal élhetőbb hely lett, mint az valaha volt. Ez pedig alapvetően két mechanizmus miatt: a kereskedelem (megnyitotta az egymástól elzárt törzseket), és a demokrácia (egyenlővé tette az embereket). Azaz a másokba vetett bizalom, a többiekkel való sorsvállalás, befogadóbbá teszi az egyént, és beindítja a közös fejlődésre való hajlamot.

A témának még rengeteg egyéb vonulata is van, azonban ennek kivesézése nem egy cikk, hanem sokkal inkább egy vastag könyv terjedelmét kívánja. Így, most egyelőre be is fejezném, talán összességében a lényeget sikerült valamennyire megragadnom. A személyes hatékonyság területéről nagyon javaslom a Brian Johnson féle Philosopher’s Notes videók megtekintését youtube-on, szerintem rengeteg energiát fektetett a téma több oldalról való megközelítésébe. A közösségi azaz kapcsolati oldalról pedig mindenképpen javaslom a hálózatkutatás témakörét, elsősorban Barabási Albert-László és Sandy Pentland munkásságának felkutatását.

Asszociációk, befolyásolás

Még régebben láttam egy TEDx előadást, amiben egy fiatal előadó a nemi sztereotipiakat a Google keresőjét felhasználva illusztrálta. Az előadó mindössze annyit csinált, hogy beirta a google kép keresőjébe, hogy fiús játékok, majd pedig, hogy lányos játékok. A kereső rögtön meg is jelenitette a fiúknál az autó, a lego, és a dinoszaurusz asszociációkat. Még a lányoknál a mindenféle szépitkezési eszközöket, babákat, és a házimunkát szimuláló játékokat.

Majd az előadó felvetette a kérdést:
Vajon ezek az asszociációk, mennyire befolyásolják a társadalmunkat?

Sajnos, hosszú keresés után sem sikerült megtalálnom az előbb emlitett videot, de úgy gondolom a felvetett kérdés megér néhány sort egy bejegyzés formájában.

Nos, a válasz a kérdésre a videó szerint ha jól emlékszem az volt, hogy ezekről az asszociációkról nem a google tehet, hanem sokkal inkább a társadalom (elsősorban az internethasználók), és ezek a „mémek” (kultúrális adat/mintázat) csak visszatükrözik azt ami a világunkban történik. Ám, hatását tekintve ijesztő asszociációknak ad teret, és valamilyen szinten befolyással van a nemi szerepekből fakadó életpályák irányvonalára. Hiszen, pusztán pszichológiai és hálózati szempontokat figyelembe véve, rögtön egyértelművé válik, hogy még a fiúknál a lego és a dinoszarurusz pusztán csak egy lépés távolságra van a kreativitás és a tudományos pályaválasztástól. Ugye legobol épiteni lehet szinte bármit, azaz növeli a kretivitást, és a dinoszaruruszokkal való foglalkozás pedig rögtön a paleontológia/régészet területére kalauzol minket. Addig a lányoknál a szépitkezési eszközök, babák, meg a házimunkát szimuláló játékok egyből erősen bekorlátozzák és felkészitik a őket a „hercegnő/sztár” vagy „háziasszony” szerepre (a keresések alapján a legtöbb találat inkább a „hercegnő/sztár” irányt céloz meg).

Bár egyetértek a videóban felvetett „probléma” jelentőségének hangsúlyozásával, úgy gondolom a mai társadalmunk már annyira összetett és olyan dinamikusan változó, hogy pusztán néhány ilyen asszociáció miatt még nem fog katasztrófa történni. Persze, a „probléma” létezik, és valóban sokakat bizonyos irányba terel, csak úgy, mint az erőszakos filmek, vagy mint az erőszakos videójátékok, vagy akár egy egyszerű box mérkőzés közvetitése (mind bizonyitottan növelik az „erőszak” megjelenésének valószinűségét közvetlenül a „velük” való érintkezés után/közben). Ezen változtatni egyszerűen sehogy sem lehet „jól”, hiszen az erőszakos média totális tiltása a kultúránkat, a viszonyitási alapunkat, és a szórakozásunkat csonkitaná meg. Ott hagyva minket egy túlszabályozott szinte diktatórikusan agymosott rendszerben… A nemi sztereotipiák „tökéletessé” formálása pedig lehetetlen feladat lenne, hiszen évszázadok nyomát kéne elmosni, és hozzáigazitani valami abszolút idealisztikus valamivé, ami talán nem is létezik igazán (és szintén „viszonyulás” kérdése).

Szóval, akkor felmerül hát a kérdés:
Miért is nem kell aggódni? És lehet egyáltalán valamit jobbá tenni?

Hát először is… Azért nem kell aggódni, mert bár még mindig van velünk hozott „szemét” a múltból, a felgyorsult információs társadalmunk egyik lényege, hogy pillanatok alatt hozzáférünk szinte bármihez (pl.: tv, rádió, telefon, internet), és folyamatosan stimulálva vagyunk nem csak a sztereotipiákkal, hanem a már erősen hozzákötődő kritikákkal, és alternativ szemléletmódokkal is. Azaz az, hogy már szinte minden fellelehető, és, hogy szinte már mindenki felszólalhat, gyakorlatilag létrehozta azt a természetes és önszabályozó mechanizmust, ami jó esetben (!) vegyitve a hivatkozások rendszerével (ki-kinek a szavára ad/hivatkozik) egész jó irányt képes mutatni még egy elképesztően „félrecsúszottnak” tűnő rendszerben is. Tehát a sok különböző szemléletmódhoz való hozzáférhetőség, az iszonyatos mennyiségű információ, és az ezek folyamatos megkérdőjelezése/kiértékelése/más kontextusba helyezése egyszerűen elveszi azt a túlzott „azonosulás mániát” ami ténylegesen veszélyeztethetné a társadalmat, a negativ sztereotipiák és az erőszak miatt.

Mit lehet akkor még jobbá tenni?

Mielőtt ebbe belemennénk, gyorsan értsünk meg egy-két működési mechanizmust:

John T. Cacioppo a befolyásolás két útját különbözteti meg, a központi utat, és a perfériális utat.

Cacioppo a központi út alatt gyakorlatilag a közvetlen meggyőzést érti, azaz amikor ész érvekkel és/vagy bizonyitékok alapján megváltoztatjuk véleményünket és/vagy elfogadunk valamit és/vagy cselekszünk valamit, más néven rávesznek valamire. Az ilyen tipusú meggyőzés arra épül, hogy elgondolkodunk azon amivel meggyőznek, és a meggyőzés eredménye egy tudatos döntés lesz.

Aztán van a perfériális út, ami alatt Cacioppo a tudatalatti befolyásolást érti, azaz azt amikor például szimpátia alapján hiszünk valakinek, vagy amikor nem gondoljuk végig a döntésünket és csak pillanatnyi érzelmi állapot alapján fogadunk el valamit, megyünk bele egy döntésbe. Ennek a lényege tulajdonképpen az, hogy nem fektetünk kognitiv energiát magába a döntésbe, egyszerűen csak sodródunk az árral.

Na most, a tanulás is hasonlóképpen műküdik, hiszen ugye van a megfeszitett tanulás (központi úton történő), amikor energiát fektetünk abba, hogy megtanuljunk valamit… és van a mások utánzása révén történő tanulás (perifériális úton), amikor szinte nem is fektetünk energiát abba, hogy tanuljunk, hiszen csak azt csinaljuk amit mások csinálnak. Persze, ezek a „tanulás” esetén valamennyire keverednek is, de most nem ez a lényeg… A nobel dijjas közgazdász-pszichológus Daniel Kahnemann az emberi gondolkodás e két szintjéről egy könyvet is irt: Gyors és lassú gondolkodás cimmel.

Szóval, mint ahogy már azt a cikk előző felében is irtam, a nem kivanatos és rombolo eszmékkel való túlzott azonosulásra az egyetlen igazi gyógyir nem a tiltásban rejlik.
-> Nézd csak a jobbikot, a közmédiából szinte mindenhonnan kitiltották őket, mégis megerősödtek, hiszen a „hazafiaskodó” magyaroknak ők voltak az egyetlen „igazi” alternativa, akik elég harcias hangnemet ütöttek meg, és a mivel kitiltották őket, saját magukat óriásra tudták növeszteni, és a saját médiáikon belül szinte mindenféle kritika nélkül garázdálkodhattak. Túlzottan megerősitve ezzel a pártot…
De ugyanez a mechanizmus játszódik le a drogok és/vagy a feketepiac esetén is. Igény mindig is lesz, és amit tiltasz az vagy megerősödik, vagy túl veszélyessé válik, de az biztos, hogy végül kontrollálhatatlan lesz…
Hanem az alternativák gyarapitásában, hangsúlyozásában, az oktatásban, és a sokszinűség felvirágoztatásában! Azaz nem elfojtanunk kell a romboló hangokat, hanem kritizálni azt, majd felerősiteni a pozitivat, és ezáltal alternativ utakat kinálni az élethez. Hiszen igazán akkor lehetünk sikeresek ha belelátunk a tőlünk eltérők gondolkodásába is, és megtanuljuk őket a helyén kezelni.

Tehát a megoldás tulajdonképpen csak annyi, hogy ne engedjük, hogy csak egyféle hatás érjen minket, tegyük ki magunkat időnként alternativ gondolatoknak is, és fektessünk kis energiát ezek megértésébe. Emellett pedig ügyeljünk arra, hogy megbizható forrásokat találjunk, ne dőljünk be mindennek. Egy neves folyóirat, vagy egy elismert szerző ajánlása mindig jó kiinduló pont, de van, hogy az sem elég. Ne engedjük, hogy mossák az agyunkat, vegyük kezünkbe be a sorsunk. Mert mindent lehet, de csak mértékkel, a mértéket pedig nekünk kell megtalálnunk…